Sunday 13 January 2013

A második kérdés második fele

Tehát ott tartunk, hogy vártam a második szóbeli interjúmat.

Második interjú: kilencedik lépcsőfok

Skype-on sikerült felhívniuk a megadott időben. Ezúttal sem maradt technikai probléma nélkül a dolog: adott időpontban annyira csapnivaló volt a Skype minősége hogy inkább felhívtak telefonon.

Nekem éppen akkor nem volt webcam-em a laptopomon, amiért az újrahívásig igazából sajnálkoztak is. Ebből nekem az jött le, hogy ezt a lépést videósra szánták -- sebaj.

Ezen az interjún már többen is voltak: egy csaj meg egy srác. A csaj a team lead szerepét tölti be ott, ahova megyek. Később ővele ismételten találkoztam. Végigkérdeztek arról hogy miért mennék Londonba, miért akarok váltani. Megkérdezték mire vagyok büszke a munkámból, utána meg várták hogy én kérdezzek. Végre megtudtam hogy konkrétan mi lenne a feladatom (Java/Ruby migration), milyen a csapat, milyen az iroda, stb.

Ami különleges volt ebben a körben, hogy meg mertem volna esküdni hogy tökéletesen rosszra sikerült. Ebben szerepe volt annak, hogy a csaj akcentusa és hadarós beszéde miatt állandóan visszakérdeztem, és úgy éreztem nem voltak meggyőzőem a válaszaim.

Hát csalódtam. Igencsak pozitív válasz érkezett.

Következő lépés a face to face interjú volt, vehettem a repülőjegyet. Kaptam hozzá egy linkgyűjteményt, hogy itt vannak szállások, repülőjegyek, stb. Készségesség, mint mindig.

Wednesday 9 January 2013

A második kérdés

A tipikus második kérdés az, hogy hogyan zajlott az interjúzás és általában véve meséljek már a dolgokról. Ekkora fogalmazványt legutóbb iskolában írtam (mert muszáj volt), de itt van:

Első lépcsőfok

Kezdődött az egész ugye azzal, hogy LinkedIn-en megtalált egy fejvadász. Maga a levél amit kaptam jól hangzott, egy egész oldalas bemutatkozó és kedvcsináló levél volt, nem két soros "ugyan küldd már el a CV-d" üzenet, mint amiket eddig tipikusan kaptam. Ez a levél személyesnek hangzott és azzal indított, hogy a tárgya ez volt: "challenge". Nekem ez tetszik. Power word. Benne van a LinkedIn-es bemutatkozó szövegemben. Személyre szabott levél? Persze hogy érdekel! Idézem:
Date: 11/17/2012
Subject: challenge 
Hi there, 
I noticed your skill-set and profile and thought it worth asking the question of whether you were at all interested in any new opportunities in the UK at all? You look a good fit for two in particular based in Central London. 
The first is for a Global Mobile and Digital Communications Company which is actually one of the UK's fastest growing privately owned technology company. They provide industry-leading solutions in mobile and digital communications. You will work with highly experienced experts in the field of high-volume, high-resilience and high-security software. You will likely be challenged everyday, as they continuously provide market-leading innovative products. 
Another is a highly prestigious Media Company in Central London they are seeking a Senior Java Developer to join their engineering team, as they are expanding rapidly. 
I am looking for someone who is passionate about programming and who takes pride in writing Amazing code, enjoy's the challenge of learning and developing new technologies. You will have the opportunity to code in other functional technologies such as Erlang, Haskell, Clojure, Node.js etc. 
The last opportunity is for one of the fastest growing and most successful start-ups in the UK. They are currently seeking a Java Developer to work in their Commercial team on Big Data projects. The company has a uniquely innovative culture and working environment that is both fun and informal. You will be working alongside the CTO, and will help drive innovation from a technical solution perspective that will allow the company to strategically leverage the value of data. 
If you might even just consider viewing the specifications let me know my email is <email>. If you do want to apply do send over your CV. 
It would be great to hear from you. 
<name> 
Szóval így indult. Válaszoltam az üzenetre, elküldtem az önéletrajzom és vártam.

Monday 7 January 2013

Az első kérdés

Megyek Londonba dolgozni. Programozó leszek egy online játékokat fejlesztő cégnél, ahol egy Ruby-ban megírt közepes rendszert kell Java-ra átírni.

Az első kérdés a legtöbb embertől az, hogy hogyan találtam a lehetőséget. Erre a válasz rendkívül egyszerű: sehogy. Megtaláltak ők. Egészen pontosan nem ők, hanem a cég által szerződésben lévő fejvadász cég, a Project Partners. A nő, akivel egyeztettem és beszéltem nagyon barátságos volt és közvetlen. Meg fog érni egy külön post-ot az, ahogy intézte a dolgokat.

A lényeg mindenesetre a következő: az álláskeresésem végén minden ajánlatom olyan megkeresésből lett, amit LinkedIn-en kaptam. Úgyhogy aki komolyan gondolja ezt a dolgot és véletlenül még nincs neki profilja, csináljon egyet. Lehet ingyenesen is használni. Amikor úgy döntöttem hogy felpörgetem a dolgokat, előfizettem egy hónapra a job seeker premium csomagjukra. 15 euró volt, az eredményét nehéz átlátni, de úgy érzem segített. Az mindenképpen hasznos volt, hogy láttam kik néztek meg és honnan, így látszott milyen keresésekre találnak meg, és lehetett finomítani az adatokon.

Álláskereső oldalak közül ami viszont csalódás volt nekem, az a stackoverflow careers oldal. Az ott megpályázott állásokból senki nem jelzett vissza -- bár ott legfőképpen USA-ba adtam be -- de azért egy "nah" vagy "meh" szintű visszajelzés is jól jött volna.

Magyar álláskereső oldalakon nem jelentkeztem sehova. LinkedIn-en a megkeresések közül 2 külföldi volt, de a második csak azután érkezett hogy már elfogadtam a londoni állást. A maradék megkeresés mind magyar cég vagy fejvadász cég volt. Közülük az epam-al és a Hays-el kifejezetten jó tapasztalataim vannak. A Hays egyébként a topdesk-hez akart beajánlani, és biztos vagyok benne, hogy ha külföld nem jön össze, oda megyek. De ez megint egy másik történet.